Valószínűleg sokan emlékeznek még arra, amikor a családi ebédek idején egyszer csak megjelent a nagypapa egy szódás szifonnal a kezében és megkínált minket egy pohár hideg szörppel. Mi kellett hozzá? Egy szifon szóda és nagymamám szörpje – egyszerű, mégis frissítő ital volt.

A szénsavas üdítőket ipari szinten azért bonyolultabb előállítani. Lássuk, hogyan születik meg egy palackba zárt szénsavas üdítő.

A termék két fő alkotóelemből: a csomagolásból (palack, csavarzár, címke), valamint az italból áll össze.

 

 

A palack

A címke nyomdában készül, alapanyaga általában műanyag, grafikája szigorúan ellenőrzött.

A csavarzár előállításához szükséges eljárás a fröccsöntés, amit polimer termékek (ismétlődő egységekből összeállt óriásmolekulák) gyártásánál alkalmaznak.

Bármilyen meglepő, a PET palackok sikertörténete csak az 1980-es években kezdődött.

A palack alkotójának kémiai neve: polietilén-tereftalát (PET). Hőre lágyuló műanyag, amit az 1940-es évek elején fejlesztettek ki. Alapanyagként granulátum (resin) formájában érkezik, amit elsőként kiszárítanak, minimalizálják nedvességtartalmát.

A resinből fröccsöntéssel készítik el az előformát, melyeknek szájformája, szájmérete szabványok szerint történik. Az elkészült előformák szájmérete és formája a későbbi tevékenységek során már nem változik. Színét a fröccsöntés során hozzáadott színezék adja meg.

Az előformák tömege az utóbbi évek során jócskán lecsökkent: egy 2 literes palack előállításához 43-44 grammos előformákat szükséges gyártani.

A gyártási folyamat második fázisa a palack előállítása. A palackgyártást palackfúvó gépek végzik, melyek a már említett előformákből készítenek palackot – természetesen precíz beállítások mellett. Az előformákat először infralámpákkal melegítjük, majd egy szerszám belsejébe juttatva, megnyújtva a kívánt formára fújják. Az így elkészült palackok egy levegős pályára kerülnek, ahol emberi kéz érintése nélkül eljutnak a töltőgéphez. A palackokat töltés előtt még kiöblítik.

Az utóbbi években a resin mellett ún. recPET-et, azaz újrahasznosított műanyag darálmányt is használnak.

 

Az ital

A szénsavas üdítőitalok négy fő alkotóeleme: cukor/édesítőszer, víz, ízesítőszer, szén-dioxid.

Cukor: az üdítőitalok gyártásához kétféle cukrot használnak– az egyik a mindenki által ismert kristálycukor, a másik az izocukor. Az izocukor kevésbé ismert, a kukorica keményítőjéből előállított szirup. Szirupszerű állaga miatt könnyebben kezelhető, mint a kristálycukor, amit még vízben oldani kell felhasználás előtt.

Édesítőszer:  A leggyakrabban használt édesítőszerek:

  • Aszpartám: a cukornál kétszázszor nagyobb édesítő erejű, mesterségesen előállított szer
  • Stevia: kivonata a cukornál 300-szor édesebb, növényi eredetű édesítőszer

Víz: a termékek gyártáshoz kizárólag ún. kezelt vizet használnak. A felhasznált vizet két fő forrásból nyerjük: városi hálózatról és kútból. A termeléshez felhasznált vizet több lépcsőben kezeljük, szűréssel, részleges lágyítással, fertőtlenítéssel, majd egy végső aktívszenes szűréssel. A kezelés során megfelelő pH-jú, kémiailag és mikrobiológiailag tiszta, alacsony keménységű vizet kapunk. A termeléshez felhasznált víz paramétereit a kezelés minden lépésében vizsgálják a kezelők és a labor, meghatározott időközönként külsős akkreditált laboratóriumok is ellenőrzik.

Ízesítőszer: Többféle lehet:

  • Gyümölcslé, gyümölcs sűrítmény
  • Növényi kivonat
  • Aromák
  • Koncentrátum: általában több összetevőből áll, amelyek akár por formájúak is lehetnek. A koncentrátumot erre szakosodott gyárakban állítják elő.

Szén-dioxid: azaz buborék.

 

Palackozás:

Az oldott cukrot, a kezelt vizet és az ízesítő anyagot meghatározott arányban összekeverjük – így készül a szirup. A szirupot további vízzel keverve, majd az elegybe beoldva a szén-dioxidot megkapjuk a kész italt.

A frissen készült, öblített palackokba egy töltőgép beletölti az italt, amit szinte azonnal le is zár egy zárógép – rácsavarja a kupakot.

A töltés után minden palackot ellenőriz egy gép: megnézi, hogy megfelelő mennyiségű termék található-e benne, majd a lezárt palackra egy címkéző gép felragasztja a címkét.

A palackra az ellenőrizhetőség kedvéért dátumkód kerül, ami tartalmazza a lejárati időt, de az is visszakereshető róla, hogy pontosan mikor és hol gyártották.

A már kész palackok egy csomagológépbe kerülnek – ide egy szállító-pálya juttatja el őket -, ahol a palackok csomagokká rendeződnek. A gép körbehurkol a csomagok körül egy fóliát, ami egy forró kemencében a csomagokra zsugorodik – innen az “egy zsugor” megnevezés.

A már kész csomagok raklapra kerülnek és általában a raktárban pihennek, amíg el nem jutnak a boltokba.