Mindhárom érintett ország versenyhatóságai jóváhagyták, így a KMV és Balogh Levente lett a PepsiCo üdítők és élelmiszertermékek kizárólagos forgalmazója, illetve a franchise jogok birtokosa Magyarországon, továbbá a KMV átvette az amerikai cég cseh és szlovák érdekeltségeit is. A tranzakcióval a KMV Csoport a régió vezető ásványvíz- és üdítőital-gyártója lett.

Idén januárban jelentették be, hogy a KMV és Balogh Levente felvásárolják a PepsiCo magyarországi érdekeltségeit, illetve a KMV megveszi az amerikai cég termékeinek forgalmazási és franchise jogait Csehországban és Szlovákiában. Mostanra a tranzakció mindhárom országban megkapta a helyi versenyhivatali engedélyeket. Az akvizíciót követően a KMV Csoportnak 11 gyára és 2500 alkalmazottja lesz, a cégcsoport éves forgalma pedig 545 millió dollárra emelkedik. A termékportfolió Magyarországon többek között a Pepsi, Schweppes, Mirinda, 7Up, Gatorade, Mountain Dew, Lipton, Toma dzsúsz és üditő, Toma Forrásvíz, illetve Kristályvíz márkákkal bővül. Emellett a Lays és Cheetos chipsek forgalmazása is az új tulajdonos kezében lesz.

„A vállalatok integrálása pár hónapon belül lezajlik, melynek során kiváló szakmai csapatok és remek márkaportfoliók egyesülnek. Büszkék vagyunk arra, hogy eljutottunk idáig. A mi víziónk, hogy az európai vásárlóknak helyi és nemzetközi márkák legteljesebb választékát kínáljuk, és közben a fenntarthatóságra és az egészséges fogyasztásra is nagy hangsúlyt fektessünk” – jelentette ki Alessandro Pasquale, a KMV Csoport vezérigazgatója.

„A versenyhivatal megadta az engedélyt, így befejeződhet a tranzakció. Biztosíthatok mindenkit, hogy üzleti partnereimmel továbbra is elkötelezettek vagyunk a magyar piac, a magyar fogyasztók felé – immáron egy jóval nagyobb vállalatcsoport irányítóiként” – mondta Balogh Levente, a Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft elnöke.

Az olasz Pasquale család tulajdonában álló csehországi KMV és a Szentkirályi ásványvizet piacvezetővé emelő Balogh Levente három évvel ezelőtt hoztak létre közös vállalatot annak érdekében, hogy a két „ásványvíz-dinasztia” erős regionális családi vállalatcsoportot hozzon létre. Az együttműködés keretében a magyarországi közös vállalat – melynek elnöke Balogh Levente – felvásárolta korábban a Kékkúti Ásványvizet a Nestlétől. Miután összevonták a két céget, megkezdődtek a beruházások mind Kékkúton, mind Szentkirályon. Idén szeptemberben adták át például Szentkirályon a cég új gyártósorát, amellyel megduplázzák az ásványvízpalackozó kapacitást.

A PepsiCo-tranzakció lebonyolítását a Raiffeisenbank és a Deloitte segítette pénzügyi tanácsadóként, míg a szükséges pénzügyi forrásokat a ČSOB, a Česká spořitelna bank és az EBRD biztosították, a jogi tanácsadó pedig a Lakatos, Köves and Partners volt.

Céginformációk

Central Europe Mineral Water Holding (CEMW)

A Central Europe Mineral Water Holdingot 2015-ben hozta létre a Karlovarské Minerální Vody Group-ot (KMV) tulajdonló olasz Pasquale család, illetve a Szentkirályi Ásványvíz tulajdonosa, Balogh Levente. 2015 márciusában a CEMW Holding tulajdonába került a Kékkúti Ásványvíz Zrt., majd azt követően 2015 áprilisában a Szentkirályi Ásványvíz Kft. is. A cégvásárlásokat követően Balogh Levente a CEMW Holding meghatározó kisebbségi tulajdonosa, valamint a társaság elnöke lett.

Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft

A Szentkirályi Ásványvíz Kft és a Kékkúti Ásványvíz Zrt egyesülésével létrejövő Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft Magyarország piacvezető ásványvíz- és üdítőipari társasága. A tulajdonában lévő Szentkirályi, Emese, Theodora Kékkúti és Theodora Kereki, valamint a forgalmazott Magnesia, S. Pellegrino, Acqua Panna és Perrier márkákon, továbbá az általa palackozott és forgalmazott Nestlé Aquarelen keresztül a cég egyaránt jelen van az ásványvizek, ízesített ásványvizek, valamint a szénsavas üdítőitalok piacán.

A Karlovarské minerální vody-ról (KMV)

A KMV Csoport az ásvány- és forrásvizek legnagyobb termelője Közép-Európában. A KMV Csoport küldetése, hogy a minőségi és kulturált italfogyasztás népszerűsítse, illetve termékeit nemzetközileg ismert márkákká fejlessze.

A vállalatot Heinrich Mattoni alapította Carlsbad-ban 1873-ban. A vállalat jelenlegi formáját az 1990-es években nyerte el, amikor az olasz Pasquale család megvásárolta és jelentős fejlesztéseket hajtott végre benne.

Csehországban a KMV a Mattoni ásványvizet, az Aquila forrásvizet, továbbá a Magnesia, Poděbradka, Dobrá voda és Hanácká Kyselka ásványvizeket állítja elő. A Csoport jelenleg 20 országba exportálja termékeit, illetve saját márkákkal van jelen Magyarországon, Bulgáriában és Ausztriában. A KMV Csoportnak összesen 1500 alkalmazottja van.

Ausztriában a KMV Csoport a második az ásványvízpiacon és harmadik helyezett az ízesített italok piacán. Az osztrák Waldquelle ásványvízmárka megvásárlása után sikeresen bővítették azt ízesített változatokkal ugyanazon márkanév alatt. Szlovákiában a KMV Csoport második a természetes ásványvizek piacán. A KMV tavaly felvásárolta a Quadrant Beverages JSC vállalatot, amely a PepsiCo termékek hivatalos gyártója és forgalmazója Bulgáriában.

A KMV Csoport kiemelten támogatja a sportot, a kultúrát és a szórakozást. Emellett számos környezetvédelmi kezdeményezést is támogat.

A KMV tagja a National Network of Global Compact CR-nek, azon vállalatok és szervezetek együttműködési platformjának, amelyek az ENSZ Global Compact – a világ legnagyobb vállalati felelősségvállalási és fenntarthatósági kezdeményezése – szellemében tevékenykednek.