A cég 13 százalékkal csökkenti az alumínium dobozok és 4 százalékkal a PET palackok súlyát

Tizenhárom százalékkal csökkentette az alumínium italdobozok súlyát a Coca-Cola Magyarország. A hazánkban gyártott és 19 országban forgalmazott dobozos üdítőitalok csomagolásához a cég 2020-tól éves szinten közel 170 tonnával kevesebb alumíniumot használ fel, jelentősen csökkentve a gyártás és a szállítás során fellépő környezeti terhelést, ezáltal pedig a vállalat teljes ökológiai lábnyomát is.

A vállalat a dobozok súlyát csökkentő fejlesztéssel párhuzamosan még a tavalyi évben megkezdte a kiszállítás során alkalmazott raklapfólia felhasználásának kiváltását is, aminek eredményeképpen ebből az anyagból az idei évben már 43 tonnával kevesebbet használ fel.

Környezetkímélőbb csomagolás – csökkenő ökológiai lábnyom

Az alumínium dobozok súlycsökkentése és a raklapfólia felhasználás mérséklése együttesen azt jelenti, hogy a kiszállított mennyiség súlya éves szinten több mint 210 tonnával csökken. Mivel a csomagolás kevesebb anyagot tartalmaz, ezáltal jóval könnyebb, így a szállítás is kisebb erőforrást, energiát igényel. A technológiai fejlesztéseknek köszönhető súlycsökkentés összecseng a vállalat fenntarthatósági vállalásaival, amely szerint egyre nagyobb mértékben csökkenti környezeti terhelését.

A vállalat az üdítőitalok csomagolását számos alkalommal fejlesztette az utóbbi években, hogy egyre környezetkímélőbb megoldásokat tudjon bevezetni. A lépések sora tovább folytatódik. A környezetvédelmi szempontokat figyelembe véve, a vállalat várhatóan 2021-ben fogja a hazai piacon a négy, illetve hat dobozos kiszerelések műanyag csomagolását innovatív kartonpapír-alapúra cserélni.

Cél a Hulladékmentes Világ

A Coca-Cola globális Hulladékmentes Világ stratégiájának célja többek között, hogy 2030-ra ugyanannyi műanyag palackot és aludobozt gyűjtsön vissza, mint amennyit értékesít.

A Coca-Cola Magyarországon forgalmazott PET-palackjai már most is 100 százalékban újrahasznosíthatóak és a vállalat célja, hogy a Coca-Cola Magyarország kínálatában is megjelenjenek a 100 százalékban újrahasznosított PET palackokból készülő palackok. A fejlesztéseknek köszönhetően a palackok gyártása során folyamatosan nő az újrahasznosított PET-palack részaránya. Jelenleg ez átlagosan 24 százalék, amely 2030-ra 50 százalékra fog emelkedni. A hazai gyártásban felhasznált műanyag mennyisége az elmúlt években 15 százalékkal csökkent, idén pedig a mintegy 100 millió forintos technológiai fejlesztés eredményeként további 4%-kal lesz kevesebb az szénsavas üdítőitalok palackjaihoz használt műanyag mennyisége. Csupán ez az utóbbi egy lépés azt jelenti, hogy a vállalat éves szinten 600 tonnával kevesebb műanyagot használ majd fel, ami összeségében 24 millió PET palack súlyának felel meg. A PET palackok az összes magyarországi csomagolási hulladék mindössze 3 %-át teszik ki.

Coca-Cola Magyarország

A Coca-Cola 1968 óta van jelen Magyarországon, 1996-ban indult meg a vállalat hazai termelése. A Coca-Cola Magyarország eddig 120 milliárd forintot fektetett be hazánkban.

A Coca-Cola Company teljes üdítőital portfóliót gyártó vállalat, amely több mint 500 szénsavas és szénsavmentes márkát forgalmaz a világ több mint 200 országában. A vállalat folyamatosan alakítja portfólióját, csökkenti termékeinek cukortartalmát, valamint jelentős erőfeszítéseket tesz ökológiai lábnyomának csökkentése érdekében azáltal, hogy visszapótolja az italgyártás során felhasznált vizet, csomagolástechnikai fejlesztéseket tesz és népszerűsíti az újrahasznosítást.

A Coca-Cola Magyarország palackozója a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. Magyarországon két palackozó-üzemet működtető vállalat, mely 1.050 dolgozót foglalkoztat, teljes tevékenysége során pedig közel 13.000 embernek biztosít munkát. A társaság az egyik legjelentősebb magyar élelmiszer-feldolgozó, termékeit 26 országba exportálja. Az üdítőitalok előállításához használt alapanyagok közel kétharmadát belföldi szállítók biztosítják.

Az elmúlt évek folyamatos termékfejlesztésének köszönhetően a Coca-Cola Magyarország ma már több mint 90-féle alkoholmentes italt kínál fogyasztóinak: a szénsavas üdítőitalok (Coca-Cola, Coca-Cola light, Coca-Cola zero, Coca-Cola zero lemon, Coca-Cola zero koffeinmentes, Fanta, Fanta zero, Sprite, Sprite zero, Kinley, Royal Bliss), a természetes ásványvizek (NaturAqua, Römerquelle), az ízesített vizek (NaturAqua Emotion), innovatív vizek (Smartwater), gyümölcslevek, nektárok és gyümölcsitalok (Cappy, Cappy ice Fruit, Cappy Pulpy, Cappy Junior, Cappy Smoothie, Cappy+), jeges teák (Fuzetea, Fuzetea zero), sportitalok (Powerade), valamint a növényi italok (AdeZ) egyaránt részét képezik a választéknak. A Coca-Cola HBC Magyarország emellett prémium szeszes italokat is forgalmaz, többek között a Rézangyal, Jack Daniel’s, Finlandia, Bacardi, Famous Grouse, Campari márkákat értékesíti.